Bert Hellinger előadásaiból
Részletek nyilvános szemináriumokon készült jegyzetek alapján

Tartalom
• A családállítás elmélete Bert Hellinger előadásában
A családállítás működési mechanizmusa
A mindent mozgató szellemi erőtér

• A szeretet rendjei a szülők és gyermekeik között
Az élet elfogadása úgy, ahogy azt kaptuk
A különlegesség
Elfogadni a szüleinktől mindazt, amit adni tudnak
Gyermek az őt megillető helyen
A szülők elismerése
Kölcsönösség és nem viszonosság

• A szeretet rendjei a tágabb családunkban, a klánban
Az odatartozás joga
A kizárt tagok képviselete
A sors beteljesítése
A hely törvénye
Kioldás
Mágikus hiedelemrendszer, gyerekes szeretet

• A szeretet rendjei a férfi - női kapcsolatokban
Kötődés férfiak és nők között
Hierarchia

• A betegségek
A betegség hasonlatos a kizárt személyhez
A betegség, mint vezeklés
A megszakított mozgás
Skizofrénia, autizmus, dadogás
Hiperaktivitás

• Valahova való tartozás
Honnan tudjuk, hogy odatartozunk-e valahova?
Nagy csoportok konfliktusai
Lelkiismeretünk a partnerkapcsolatokban
Te másmilyen vagy, mint én
Szeretlek, pontosan olyannak, amilyen vagy
A partner családja

vissza

 

A családállítás elmélete

A családállítás működési mechanizmusa
Bert Hellinger a családállítás működését egy szellemi mezővel magyarázza, amely állítása szerint egyezik azzal, amit Rupert Sheldrake biológus morfogenetikus mezőként írt le. A „morfe” struktúrát, formát jelent, a „genesis” pedig keletkezést. Ez a mező ismétli magát. Ezen alapulnak a természeti törvények is. És Hellinger szerint a családon belüli ismétlődések is. A morfikus mező védi magát a felismerések, változások ellen, mert a mező tagjai félnek attól, hogyha a mező megváltozik, elveszítik azt a jogukat, hogy odatartozhassanak. Minden ellen tehát, ami veszélyezteti a mező összetartását, a mező tagjai harcolnak. Könnyen megfigyelhető egyes szakmák vagy vallások, de más csoportok mezeje is. És megfigyelhető a gondolkodási, észlelési, fejlődési, növekedési tilalom. A mező tagjai úgy érzékelik, hogy aki veszélyezteti a mező változatlanságát, az eretnek, el kell pusztítani.
A mező önmagában nem tudja a keletkező „hibákat kijavítani”, a rendet helyreállítani. Ehhez egy új, kívülről jövő impulzusra van szüksége, szellemi erőre.
Ezen az elméleti alapon működik Hellinger magyarázatában a családállítás.

vissza

A mindent mozgató szellemi erőtér
Bert Hellinger: „Minden, ami létezik, mozgásban van. Vajon milyen erő mozgatja a világot, mi mozgat mindent, honnan jön ez a mozgás?” Hellinger végtelen, alkotó, szellemi erőnek nevezi, amely minden sorsban benne van. A szellemi erő mozgásterében minden és mindenki jelen van, aki valaha is élt, aki a későbbiekben fog élni, és minden történés is. Ebben az erőtérben nincs minősítés, nincs sajnálkozás. A történések a szellemi erő mozgását követik.
Minden ember egy ilyen szellemi mezőben is mozog, amelyben tehát mindenki mindenkivel kapcsolatban van. Fogalmazza meg Hellinger. Ebben az erőtérben a mozgás mindenki felé odafordul, egymáshoz vezeti mindazt, ami addig szét volt választva. Ebben a mozgásban minden kapcsolódik egymáshoz, senki sem jobban, és nem kevésbé, minden úgy fogadtatik el, ahogy az van, a jó és a rossz közötti különbségtétel, azaz ítélet nélkül, a maga különbözőségének elismerésével. Mindenki ugyanazt az erőt szolgálja, a maga sajátos módján. A gyilkost és az áldozatot is ugyanaz az erő vezeti. Ez az erő hatalmas. És ez az erő - a hagyományos felfogás szerint - nem jó. Ami a világot előrelendíti, azt mi rossznak nevezzük. A rossznak van nagyobb alkotó ereje.

Bert Hellinger: „A családállítások alkalmával a megjelenített családtagok képviselői ennek a szellemi erőtérnek a hatása alatt mozognak. Így, ha átengedik magunkat a szellemi mozgásnak, a morfogenetikus mezőben megtörténhet a változás. Ez a szellemi családállítás.

A családállítás során a valóságnak egy másik, ebben a szellemi erőtérben lévő dimenziója kerül napvilágra, és azzal, hogy ez a dimenzió tudatosodik, soha többet nem lesz már úgy, mint ezelőtt. Megkezdődik egy mozgás, egy belső növekedés, a gyógyulás. Már nem kell kényszerűen ismételni.
Ennek a szellemi mezőnek törvényei vannak, melyeket Hellinger a Szeretet Rendjeinek nevez.

vissza

A szeretet rendjei a szülők és gyermekeik között

Az élet elfogadása úgy, ahogy azt kaptuk
A szülők, amikor életet adnak, akkor a legmélyebb emberi valójukkal harmóniában, önmaguk teljességét adják a gyermeküknek. Semmit nem tehetnek hozzá ahhoz, akik és amilyenek ők, és semmit nem vehetnek el ebből.

A Szeretet Első Rendje a szőlők és a gyermek kapcsolatában:
A gyermek úgy kapja az életet, ahogy azt neki a szülei adták, és ő mindennel együtt fogadja el, amit kapott.

Egy gyermek maga a szülei, és ha sikeres akar lenni, el kell ismernie a szüleit olyannak, amilyenek. Nem képzelheti, hogy lehetnének más szülei is, hiszen más szülőknek másmilyen gyermeke lenne. Számunkra a mi szüleink az egyetlen lehetséges szülőpár. A szüleink elismerése mély és alapvető mozzanat. Magában foglalja elkötelezettségünket a szüleink által adott élet és a sors iránt. Mindazzal együtt, amivel ez jár: a lehetőségekkel, a szenvedéssel, a családi balsors és bűnök nehézségeivel, a boldogsággal és a jó szerencsével.
Helytelen elvárás az, ha többet vagy kevesebbet akarunk annál, mint ami a szüleinktől kapott élet. A szüleinket elismerve megláthatjuk azt a hatalmas távlatot, ahonnan maga az élet jön, ez az élet misztériuma, melynek a szüleink elismerésével alávetjük magunkat.
Képzeld el, hogy mélyen meghajtva a fejed a szüleid előtt, azt mondod nekik: „Az életet, melyet adtatok, teljes értékében elfogadtam tőletek, azon az áron, amibe ez nektek került, és azon a teljes áron, amibe ez nekem kerül. Elfogadom mindazzal, ami vele jár, minden korlátozottságával és lehetőségével.” Ettől békésnek és teljesnek fogod magad érezni.
Ezzel ellentétben, aki elfordul a szüleitől és azt mondja: „Más szülőket akarok, nem tetszik az, amilyenek az enyémek.” (Ez egyáltalán lehetséges lenne? Önmagunknak lenni más szülőkkel?) Az elfordul az élettől, és üresnek, támasz nélkülinek érzi magát.
Vannak, akik félnek, hogyha elismerik szüleiket, akkor magukra kell venniük a szüleik rossz oldalait is. Ők úgy viselkednek, mintha választhatnánk, hogy és az életnek csak azt a részét fogadjuk el, amelyik tetszik. Ha nem az élet egészét öleljük magunkhoz, elveszítjük a jó dolgokat is.

vissza

A különlegesség
Van még egy misztérium. Mindannyian különlegesek vagyunk, valami megismételhetetlen, személyes dolog van bennünk, ami eltérő a szüleinktől. És ezt is el kell ismerni, legyen ez egyszerű vagy nehéz, jó vagy rossz. Ha a világot és az életünket szemléljük, felismerjük, hogy minden összefügg valamivel. Mindent azért teszünk, mert egy nagyobb egészet szolgálunk vele, akkor is, ha nem értjük. Ezt a szolgálatot feladatként tapasztaljuk, amelyhez nem tudunk hozzátenni személyes jóságunkkal, vagy elvenni belőle akár szörnyű bűneinkkel sem. A hétköznapi különbségek a nagy egész szempontjából lényegtelenné válnak. Ezt Azonosságnak nevezem - mondja Hellinger.
Az élet alapvető adottságai tehát, hogy vannak szüleink, hogy mi a gyermekeik vagyunk, és hogy van bennünk valami különlegesen személyes.

vissza

Elfogadni a szüleinktől mindazt, amit adni tudnak
Szüleink az életünkön kívül más dolgokat is adnak. Többek között etetnek, nevelnek, gondoznak. Akkor tudunk kiteljesedni, ha a gyermekként mindezt úgy fogadjuk, ahogy azt a szüleink adják. A gyermekek éppen eleget kapnak, feltéve, hogy el akarják fogadni azt, amit felkínálnak nekik. Ez akkor is így van, ha nem kapnak meg mindent, amit szeretnének. Éppen eleget kapnak.
A szeretet rendje szerint nem számít, hogy korábban mi történt. Kiteljesedettnek és sikeresnek érzi magát az a gyermek, aki azt tudja mondani a szüleinek: „Nagyon sokat adtatok nekem, és ez számomra elég. Nagyra becsülve és szeretettel fogadom el. Ami számomra még hiányzik, arról magam gondoskodom. És most békében elhagylak benneteket.” A mondatok hatására a gyermekek visszakapják szüleiket, a szülők pedig a gyermeküket. Ugyanakkor végre elválhatnak egymástól, és függetlenek lehetnek. A szülők teljesítették feladatukat, a gyermekek szabadok és élhetik saját életüket, miközben tisztelik szüleiket, mégsem függenek tőlük.
Ezzel ellentétben mi történik akkor a lélekben, ha a gyermek azt mondja: „Amit adtatok, nem volt megfelelő, és nem volt elég, még tartoztok nekem.” Mit kaphat így a gyermek a szülőktől? Semmit. És mit kapnak a szülők a gyermektől? Semmit. Ilyenkor a gyermek nem tud elválni szüleitől, a vádak és követelések összekötik velük. És a kötés ellenére nincsenek szüleik. A gyermek üresnek, rászorulónak és gyengének érzi magát.

A Szeretet Második Rendje:
A gyermek úgy fogadja el azt, amit a szülők az életen kívül adnak neki, ahogy azt a szülei adják.

vissza

Gyermek az őt megillető helyen
A szülők az életen és a nevelésen kívül ajándékként adnak minden mást abból, amit a saját erejükből halmoztak fel. Ha a gyermek csalódott, mert például nem tud olyan képeket festeni, mint a tehetséges festő édesanya, megsérti a szeretet rendjét. Hiszen ő nem rendelkezik a tehetséggel, és nem dolgozott meg az eredményekért, mint az anya, így ez követelőzés.
Ugyanez vonatkozik az anyagi javakra. A gyermeknek nincs eredendő joga a szülei javaihoz, ha mégis örökségként megkapja úgy jó, ha azt ajándékként fogadja.
És szintén pontosan ugyanez alkalmazható a szüleink személyes bűneire is. A személyes bűneik csak a szüleinkhez tartoznak. Gyakori, hogy a gyermek, a szülei iránti szeretetből, magára veszi azok bűneit, és megpróbálja azt helyettük viselni. De ez megsérti a Szeretet Rendjét, ehhez a gyermeknek nincs joga. Ha a gyermek jóvá akarja tenni a szülei hibáit, azzal úgy kezeli a szülőket, mintha azok gondozásra szoruló gyermekek lennének, és maga lenne a szülők szülője. Egy nő édesapja vak volt, az édesanyja pedig süket. Jól kiegészítették egymást, a nő mégis úgy érezte, hogy gondoskodnia kell róluk. Amikor felállítottuk a családi konstellációját, a helyettesítők a helycserét pontosan mutatták. Az anya képviselője azt mondta: „Az apádról képes vagyok gondoskodni”. Az apa pedig ezt mondta: „Anyád és én jól megvagyunk. Nincs rád szükségünk.” Az asszony ettől inkább csalódott volt, mint megszabadult, mert ismét gyermek méretűvé kellett válnia. Aznap éjjel nem tudott aludni. Azt mondtam neki: „Akik nem tudnak aludni, azt gondolják, hogy éberen figyelniük kell valamire.”
Ekkor elmondtam egy történetet egy fiatalemberről a háború utáni Berlinben - mondja Hellinger.

A fiatalember éjjel - nappal figyelte a testvére holttestét, hogy a patkányok ne egyék meg. Kimerültsége ellenére, meg volt győződve róla, hogy ez a kötelessége. Aztán valaki azt mondta neki: „A patkányok éjszaka alszanak”. És a fiú elaludt.
Aznap éjszaka a nő is aludt.

A Szeretet Harmadik Rendje a szülők és gyermekek között:
A gyermek tiszteletben tartja azt, ami személy szerint a szüleihez tartozik (tehetsége, javai, bűnei) és megengedi nekik, hogy megtegyék azt, amit csak ők tehetnek meg, és amit nekik kell megtenniük.

vissza

A szülők elismerése
A Szeretet Negyedik Rendje szülők és gyermekek között:
A szülők Nagyok, a gyermek Kicsi. A szülők adnak, a gyermek pedig elfogad.

A szülők minden gyermeknek sokkal többet adnak, mint amennyit az valaha is viszonozni tud. A szülő – gyermek kapcsolatban nincs viszonosság. Néhány gyermeknek bűntudata van, és azt mondja: „Nem fogadok el semmit, és így megszabadulok a bűntudatomtól.” Ezzel elzárja magát a szüleiből áramló életerőtől, és emiatt ürességet és kimerültséget érez. „Mindent, amit adtatok, szeretettel elfogadom” - az ilyen elfogadás az egyensúlyteremtő mód, mert a szülők ettől elismerve érzik magukat és tetteiket. Így szívesebben adnak még. Ha a gyermek követelőző: „Többet kellene adnotok”, a szülők szíve bezárul, és nem tudják áramoltatni a szeretetet, a gyermeknek pedig soha nem lesz mindaz értékes, amit kikövetelt.

vissza

Kölcsönösség és nem viszonosság
Amit a szüleinktől kapunk, azt továbbadjuk. A szülőket nagyon boldoggá teszi, ha a gyermekeik azt mondják: „Mindent elfogadok, amit adtok, és tovább fogom adni.” Azok a gyermekek, akik ilyen módon továbbadnak, nem hátrafelé néznek, hanem előre, a saját életükre. A gyermek szülei is a saját szüleiktől kaptak és a gyermekeiknek adták azt tovább. És mivel oly sok mindent kaptak és fogadtak el, képessé is váltak a bőséges adakozásra.

vissza

A szeretet rendjei a tágabb családunkban, a klánban

Egy nagyobb rendszerbe is tartozunk, ez a tágabb családunk, a klán rendszere. Úgy tapasztaljuk, hogy ezt a rendszert, egy magasabb rendű működés vezérli, ahol az összes tag része a közösnek. Egy madárrajhoz hasonlítva, az összes madár új, egyező irányba kezd repülni a raj döntése szerint. A családi rendszerben ez a „döntés” a közös családi tudat. Akkor érezteti a hatását a szolgált magasabb rend, amikor engedelmeskedünk neki, vagy amikor megsértjük a követelményeit.
Vajon kikre van hatással ez a közös tudat, a magasabb rend? Szabályként azt mondhatjuk, hogy a következő személyek tartoznak egy család rendszeréhez:
• A gyermekek, ide értve az elhunytakat és a még születendőket;
• A szülők és a testvéreik;
• A nagyszülők;
• Alkalmanként némelyik dédszülő, vagy még távolabbi rokon, akinek különösen nehéz vagy igazságtalan sorsa volt;
• Olyan nem vér szerinti rokon személyek, akiknek a nehéz sorsa miatt valaki a családban „hasznot húzott”.

A klán két alapvető törvénye: az odatartozáshoz való jog és a hely törvénye.

vissza

Az odatartozás joga - az alaptörvény
Az egyik legalapvetőbb elv a családi rendszerben, hogy minden tag egyenlő joggal rendelkezik a rendszerhez tartozni. Sok esetben zárunk ki a családból vagy klánból tagokat, például egy nagybácsit, aki a család fekete báránya, vagy egy törvénytelen gyermeket azzal, hogy senki nem beszél róluk. Vagy tehetjük ezt a vallásunk különbözősége okán például: „Én katolikus vagyok, te pedig protestáns, nekem több jogom van ide tartozni, mint neked.” Vagy fordítva. Ilyen megkülönböztető csoportosítás például még a foglalkozás, a nemzeti hovatartozás, a bőrszín vagy a nemi identitás.
Van olyan, amikor egy gyermek meghal, és a szülők a következő gyermeknek ugyanazt a nevet adják, hogy elfelejtkezzenek a gyásszal járó fájdalomról. Mintha azt mondanák a meghalt gyermeknek: „Te nem tartozol ide. Más helyettesít.” Lehet, hogy a meghalt gyermekeket nem is számolják bele a gyermekek számába. Itt a meghalt gyermek családhoz tartozásának alapvető joga sérül.
Van olyan is, hogy a család némely tagja azt gondolja, hogy ő jobb a többieknél, és ezzel föléjük helyezi magát. A „jó” ilyenkor azt jelenti, hogy nekem több jogom van a rendszerhez tartozáshoz, a „rossz” pedig azt, hogy neked kevesebb.

vissza

A kizárt tagok képviselete
A kizárás miatt mindig megjelenik a kompenzáció igénye a rendszerben. Ez a dinamika azt eredményezi, hogy a kizárt vagy megvetett családtagot egy következő generációs családtag fogja képviselni. Mivel viszont a képviselő nem lesz az azonosulás tudatában, védtelen lesz.
Például egy nős férfi beleszeret egy másik nőbe. A feleségének pedig csak azt mondja, hogy már nem akar tőle semmit, és ezzel növeli az igazságtalanságot, melyet elkövet. Később az új nővel gyermekei születnek. A lánya harcol majd ellene, minden érthető indok nélkül. Kiderül, hogy tudattalanul apja előző társa helyett érzi a gyűlöletet, pedig talán nem is tud annak a volt feleségnek a létezéséről.

Ebben egy rejtett, rendszerszerű kompenzációs erő működését fedezhetjük fel, mely úgy egyenlíti ki a korábbi taggal szemben elkövetett igazságtalanságot, hogy belevon egy tudattalan fiatalabb családtagot.

vissza

A sors beteljesítése
Az odatartozás jogához tartozik az is, hogy aki kitöltötte az életidejét, annak szabad legyen elmennie. Ha a még élők kapaszkodnak belé, nem akarják őt elengedni, megtagadják tőle, hogy teljesíthesse a sorsát. Hellinger megfogalmazásában: "az, akit vissza szeretnének tartani, dühös lesz, és egy élő családtagot behúz a halálba magával."

vissza

A másik alaptörvény a klánban: Az isteni rend, a hely törvénye
Eszerint annak, aki előbb érkezett a mezőbe, a rendszerbe, elsőbbsége van mindazokkal szemben, akik később érkeztek. Ha valaki beáll egy előbb érkező helyébe, megsérti ezt a törvényt.
A családi súlyos rendellenességek – a viselkedési zavarok, a betegségek, a balesetekre való hajlam, az öngyilkosság – többsége akkor következik be, amikor a következő generáció egy tagja tudattalanul képvisel egy korábban kizárt tagot. Keresi a jóvátételt az igazságtalanul járt személy nevében.
Ez rámutat a családi rendszer egy másik jellegzetességére: A családi tudat igazságot szolgáltat a korábbi tagoknak azzal, hogy igazságtalanul bánik a következő nemzedék valamelyik tagjával.

vissza

Kioldás
A fiatalabb családtagokat azzal lehet kioldani az ilyen kötésekből, hogy a kizárt tagnak megadják a rendszerben a neki járó tiszteletet. Ezzel az alapvető rend helyreáll, és az eddig kizárt tag újra visszakerül a családba. Például a családállítás során a második feleség azt mondja az elsőnek: „Enyém ez a férfi, és ez a te fájdalmadba került. Tiszteletben tartom a veszteségedet, és elismerem, hogy igazságtalanság történt veled. Kérlek, légy velem és a gyermekeimmel barátságos.” A családállításokon gyakran megfigyelhetjük, hogy az első feleség arca ilyenkor meglágyul, és barátságossá válik attól, hogy megkapja a tiszteletet, és visszafogadják a családba.
Az oldódáshoz hozzá tartozik, hogy az első feleségnek az eddig őt képviselő gyermek azt mondja: „Én csak az apámhoz és az anyámhoz tartozom. Nekem az én anyám az igazi. Bármi, ami köztetek történik csak rátok tartozik, rám nem”. Az apjának pedig azt mondja: „Te vagy az én apám, és én vagyok a Te lányod. Kérlek, úgy nézz rám, mint a lányodra.” A lány ezzel felszabadul, hogy pusztán az apa lánya legyen. Az apa is felszabadul, hogy pusztán apa legyen, és ne kelljen a lányában a volt szeretőjét látnia. Mindaddig, amíg a lány az első feleséget képviseli, az anyja tudattalanul is az első nőt látja benne, így, mint riválisok, konfliktusba kerülhetnek egymással. Ezért jó, ha a lány azt mondja: „Te vagy az anyám, és én a te lányod vagyok. Kérlek, tekints rám gyermekedként.”
A családhoz tartozás jogának megsértése még súlyosabb kötést is eredményezhet. Ha egy gyermek korán meghal, a többi gyermeknek bűntudata lehet amiatt, hogy ők élnek. Úgy érzik, hogy igazságtalan előnyt élveznek a meghalt testvérükkel szemben. Tudattalanul, a kiegyenlítés érdekében, kudarcot vallanak, vagy beteggé válnak, szélsőséges esetben pedig meg akarnak halni, és nem tudják, hogy miért. Ilyen helyzetekben néhány gyermek képes helyreállítani a szeretet rendjét, és a saját élete felé fordulni azzal, hogy azt mondja a halott testvérének: „A testvérem vagy, tisztellek, és helyed van a szívemben. Meghajtom a fejem előtted és a sorsod előtt, és elfogadom a saját sorsomat, bármit is hozzon”.

vissza

Mágikus hiedelemrendszer, gyerekes szeretet
A kiegyenlítés igénye mögött egy mágikus hiedelemrendszer is kifejti a hatását. Azt hisszük, hogy megszabadíthatjuk szeretteinket a szenvedéseiktől, ha mi magunkra vesszük. A mágikus hiedelmek és az ezzel együtt járó gyerekes szeretet a hatalom és a felsőbbrendűség érzésével párosul.

Például a gyermeki lélek azt mondja a beteg édesanyának: „Inkább én leszek beteg helyetted, hogy te ne szenvedj. Inkább én magam halok meg”. És ha az anya halálos beteg, akkor van, hogy a gyermek öngyilkosságot követ el abban a mágikus hitben, hogy ez az áldozat lehetővé teszi, hogy az anya életben maradjon.
Az anorexiának gyakran ez a dinamikája. A gyermek addig próbál lefogyni, eltűnni, míg meg nem hal. Gyakran kiderül, hogy az ilyen gyermek a lelkében azt mondja az apának vagy az anyának: „Én tűnök el helyetted”. Ez mély, ártatlan gyermeki szeretet.
Hellinger, amikor anorexiás gyermekkel dolgozik, hagyja, hogy a gyermek hangosan kimondja az anyját vagy apját képviselő személy szemébe nézve: „Inkább én magam tűnök el, minthogy engedjelek elmenni”. Amikor egy gyermek az apjára vagy az anyjára néz, és valóban látja őket, ezt nem tudja kimondani, mert meglátja, hogy a szüleit lesújtaná a halála. A gyermek mágikus hiedelemrendszere teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a szülők is szeretik őt, és hogy nem fogadnának el egy ilyen áldozatot, és azt sem veszi figyelembe, hogy egy ilyen áldozat teljesen haszontalan lenne.
Ha az anya a szülés során hal meg, a gyermeknek nehézséget okoz az életet elfogadni. Vak szeretettel azt mondja: „Nem élhetek teljes életet, mert te meghaltál, és én ezért bűnösnek érzem magam.” Ilyenkor segít, ha a gyermek az anyja szemébe néz, és azt mondja: „Anya, látom a szörnyű árat, amit te azért fizettél, hogy én élhessek. Elfogadom a tőled kapott életemet ezen az áron, és valami jót csinálok belőle. Nyugodj békében és tudd, hogy én élni fogok, és az áldozat, amit értem hoztál, nem volt hiábavaló.”
Az ilyen szeretet megköveteli, hogy felhagyjunk azzal a mágikus hiedelemmel, hogy önmagunk feláldozásával jobbra fordíthatjuk bárki sorsát, így gyógyító szeretetté alakítjuk át a szenvedést okozó és fenntartó vak szeretetet.

vissza

A szeretet rendjei a férfi - női kapcsolatokban

A téma nagyon bensőséges, és van, aki ezt szégyelli, mintha titokban kéne tartani. Ami a férfiakat és a nőket valóban megkülönbözteti, az gondosan el van rejtve a szemünk elől. Talán ez egy védett dolog, ez az a pont, ahol a legkönnyebben sérülünk. A legalapvetőbb erő, amely vezérli az életet és garantálja annak folytonosságát, az ember szexuális ereje.
Ez az erő saját szolgálatába állít minket, akár akarjuk, akár nem, erről olykor megfeledkezünk. Ha a házasság és a gyermekvállalás mindig racionális döntésen múlna, lehet, hogy senki nem tenné meg. A természet kreatív ereje a szexualitásunkon keresztül áramlik, ezen az erőn keresztül lépünk a legmélyebb összhangra a világot mozgató erővel. Minden más motiváció és ésszerű megfontolás elhalványul, ha ezzel hasonlítjuk.
A férfi és a nő közötti Szeretet Rendjének első követelménye:
A férfi ismerje el, hogy amire szüksége van, mert hiányzik neki, az a nő, és hogy bármilyen keményen is próbálkozik, soha nem érheti el azt, amivel a nő már rendelkezik. És a nő ismerje el, hogy amire szüksége van, mert hiányzik neki, az a férfi, és hogy bármilyen keményen is próbálkozik, soha nem érheti el azt, amivel a férfi már rendelkezik.
Ilyenkor a férfi elismeri, hogy szüksége van a nőre, és rajta keresztül válik férfivá, és a nő elismeri, hogy szüksége van a férfira, és rajta keresztül válik nőve, és ez a kölcsönös igény egymáshoz köti őket. Ez a kötelék lehetővé teszi a férfinak, hogy a partnere nőiességét ajándékként fogadja, és lehetővé teszi a nőnek, hogy a partnere férfiasságát ajándékként fogadja.
Vannak, akik a férfiakat bátorítják, hogy fejlesszék ki magukban a nőies részüket is, és fordítva. Képzeljünk el olyan köteléket, amely a nőiességet magában kifejlesztő férfi és a férfiasságot magában kifejlesztő nő között jön létre. Vajon milyen méllyé válhat egy kapcsolat, ha nincs szükségük egymásra?

vissza

Kötődés férfiak és nők között
Ha egy férfi és egy nő elfogadják egymás iránti igényüket, akkor szerelmük beteljesülése egy felbonthatatlan köteléket hoz létre köztük. Ez a kötelék más, mint az egyházak erkölcsi tanításaiban hirdetett felbonthatatlan házasság. A szerelem beteljesedése ebben az értelemben olyan köteléket hoz létre, mely nincs tekintettel a házasságkötésre vagy a más rítusra és ceremóniára.
Ennek a kötődésnek a létezését a hatásán keresztül érzékelhetjük. Például, ha valaki könnyelműen elhagyja azt, akihez ilyen kötelék fűzi, akkor nehézségei lesznek egy új kapcsolat kialakításában. Az új partner ugyanis érzékeli a korábbi köteléket, és nem tud nyitott lenni. Egy másik példa: egy nő úgy érzi, hogy jobb, mint a férje előző felesége, és a férfit boldogabbá tudja tenni, mint az előző feleség. Néhány év után aztán képtelen intim kapcsolatba kerülni a férjével. Ezzel tudattalanul elismeri a férje kötődését és saját lojalitását is az előző feleséghez. És úgy veszíti el a férjét, mint az első feleség. A családfelállítás során gyakran megfigyelhető, hogy a második feleség kissé távolságtartó az új férjjel, mert érzi, hogy a férfit még máshoz köti valami.
A kötődés mélységét is a hatásán keresztül mérhetjük. Törvényszerű, hogy az első szerelem vége a legnehezebb és a legfájdalmasabb. A szétválás általában könnyebb a második köteléknél, és még könnyebb a következőnél. Ez a kötődés nem ugyanaz, mint a szerelem. Megesik, hogy a kötődés nagyon mély, noha kicsi szerelem, vagy nagy a szerelem, és kicsi a kötődés. A kötődés a szex fizikai aktusában keletkezik. Emiatt nagyon gyakori, hogy a vérfertőzés és a nemi erőszak hatására is létrejön. Az ilyen áldozatnak az erőszaktevőt, mint előző partnert el kell ismernie, és tisztelnie ahhoz, hogy a továbbiakban mély kötődést tudjon kialakítani. Ezzel az elismeréssel a negatív hatás is lágyítható.

vissza

Hierarchia
A férfi és a nő szerelmének gyümölcse a gyermek, így jön létre a család. A családban az egymás közötti rendet a hierarchia határozza meg, mint rejtett törvényszerűség. Ez az idő folyását követi:
Aki vagy ami előbb jött, előrébb való annál, aki később jött. Ez a hely törvénye.

A családban a szülők korábban ott voltak, mint a gyermekek. Az ő egymás iránti szerelmük alapította a családot, és ez korábbi és elsőbb rangú, mint a gyermekeik iránti szeretet. Ha a családban a gyermekek mindkét szülő teljes figyelmét lekötik, és a szülők elsődlegesen nem egy pár többé, hanem szülők, a gyermekeik általában szenvednek.
Ha viszont a szülők egymás iránti szerelme megőrzi az elsőrangúságot, a gyermekek elégedettek. Az apa ilyenkor a lelkével azt mondja gyermekeinek: „Olyannak látlak benneteket, amilyenek vagytok, és anyátokat is látom bennetek, és rajtatok keresztül még jobban szeretem és tisztelem őt”. És az anya azt mondja: “Olyannak látlak titeket, amilyenek vagytok, és ha rátok nézek, akkor arra emlékezem, hogy mennyire szeretem és tisztelem az apátokat, mert bennetek őt is látom”. És egymásnak ezt mondják: „Ha a gyermekeinkre nézek, jobban szeretlek és tisztellek, mint valaha”. Így a szülők gyermekeik iránti szeretete az egymás iránti szerelmük folytatása lesz és a gyermekek szabadnak érezhetik magukat.
Mi lesz a sorrend, ha a férfinek és a nőnek megelőzőleg már voltak kapcsolataik, és gyermeket hoznak az új kapcsolatba? A szülők előbb voltak szülei a gyermekeiknek, mint ahogy ez a szerelmi kapcsolat létrejött. A gyermekeik iránti szeretetük tehát időben megelőzi a jelenlegi férfiként és nőként megélt szerelmet. Az új partnernek el kell azt ismernie, hogy a legnagyobb szeretet és a legnagyobb kötődés a gyermek felé áramlik, és a gyermeken keresztül természetesen az első partner felé is. És ennek a láncnak a végén van a jelen, és itt áramlik a szeretet és a kötődés őfelé. Ha mindkét fél el tudja ezt a hierarchiát fogadni, akkor szerelmük kivirágzik.
Ha egy pár gyermekeket hoz az új kapcsolatba, és lesznek közös gyermekek is, a sorrend szintén az időrendiséget követi. Először voltak szülei az első gyermekeknek, aztán lettek egy pár, majd szülei lettek a közös gyermekeknek. Ennek tiszteletben tartásával sok konfliktus elkerülhető.
Fontos megjegyezni, hogy a szeretet hasonló rendjei megfigyelhetők a gyermek nélküli kapcsolatokban, ide értve a homoszexuális kapcsolatokat is.

vissza

A betegségek

A betegség hasonlatos a kizárt személyhez
A szellemi mező akkor rendezett, hogyha mindenki benne van, aki odatartozik. Ha valakit kirekesztenek, az rendetlenséget eredményez. Ez a rendetlenség jelentkezhet például egy betegségben. A betegség hasonlatos a kizárt személyhez, a betegségtől is meg akarunk szabadulni, mint ahogy a közösség tagját valamikor kitaszítottuk a helyéről. Így hívja fel a betegség, ugyanannak az attitűdnek a beindításával a figyelmünket a kizárt személyre.
Megoldást az hozhat, ha a betegséget szeretettel vesszük a szívünkbe, helyet adunk neki és így az általa képviselt kizárt személynek is.

vissza

A betegség, mint vezeklés
Hellinger szerint vannak olyan betegségek is, amik vezeklések. A megbetegedők azt szeretnék elérni, hogy legalább olyan rossz legyen nekik, mint akikkel szemben bűnösnek érzik magukat. Ez azonban öncélú. Az így megbetegedők nem látják a vezeklés közben az áldozatot, csak saját magukra gondolnak. Ehelyett ezt mondhatják magukban az áldozatnak: „A lelkemben helyet adok neked. Soha nem tudok megszabadulni ettől a bűntől. Ebből a tettemből erőt merítve, a te szenvedésed emlékéül csinálok valami különlegeset.” Így a bűnön keresztül nőhet a szeretet. Az ilyen betegség tehát akkor tud meggyógyulni, ha a bűnös a betegség helyett, amivel magát büntetné, csinál valami különlegeset.

vissza

Lehet betegség oka a megszakított mozgás is, amely valaha az édesanya irányába történt. Ilyen megszakított mozgás pl. gyermek koraszületése, császármetszéssel születése, az anya vagy a gyermek kórházba kerülése, stb. Az elszakítottság miatti fájdalom olyan nagy lehet, hogy a gyermek később sem mer odamenni az édesanyjához. Illetve később nem mer más ember közelébe kerülni, mivel a test emlékszik a megszakításra, ilyenkor az odamozgás ismételten megszakad ugyanazon a ponton. A megszakított mozgás a neurózis oka is. Ha múltban megszakított mozgást véghez visszük, az megoldhatja a problémát. Ez nem családfelállítás. Különböző terápiákat dolgoztak ki erre. Például az ölelő, leszorító terápia is ezt szolgálja, megadja a gyermeknek a korábban meg nem kapott biztonságot.

vissza

Hellinger megfigyelése szerint a skizofrénia oka több generációval korábbi gyilkosság, ami a skizofrén családjában történt. A gyilkos és az áldozat is a családhoz tartozik, és mindkettőt kizárták a családból, és a két személy egymással sincs kibékülve. A skizofrén leszármazott egyszerre veszi magára a gyilkos és az áldozat képviseletét. Így abban a generációban a többi családtagot megszabadítja a bűnhődéstől. A skizofrénia minden generációban ismétlődik, és ha valamelyik családtag fél a betegségtől, ott egy gyermek veszi magára. A beteg a gyilkost és az áldozatot is nagyon szereti, egyszerre mindkettőt képviseli. Egyes pszichiáterek családjában is volt gyilkosság. Autizmusnál is sok esetben gyilkosság van a családban. Dadogás oka is lehet ilyen. Ahogy a tény napvilágra kerül, már nincs oka, hogy ezek a leszármazottak képviseljék a gyilkos és az áldozat sorsát.

vissza

Egy gyermek hiperaktivitása szintén egy hiányzó családtag képviselete. A családfelállítás után ezek a gyermekek megkönnyebbülnek.
A mező tehát úgy kívánja helyreállítani a megzavart rendet, hogy egy következő generációból valakit belekényszerít a kitagadott sorsába mindaddig, amíg a kitagadott vissza nem kapja a helyét.

Bert Hellinger: "Az embernek bele kell egyeznie a valóságba, el kell fogadnia olyannak, amilyen volt. Nem kell sajnálni, hogy úgy alakult. Ezzel a rossz esemény is barátságos erővé válik."

vissza

Valahova való tartozás

Egy gyermek legnagyobb félelme, hogy elhagyják. Ez hasonlatos a halálfélelemhez. A legfontosabb mindegyikünk számára, hogy valahova odatartozhassunk, és ebben az odatartozási lehetőségben biztosak lehessünk. Az, hogy szabad valahova odatartoznunk, a legnagyobb boldogság. Ezért egy gyermek, és egy felnőtt is bármit megtesz.

vissza

Honnan tudjuk, hogy odatartozunk-e valahova? Abból, hogy "jó a lelkiismeretünk". Ez azt is jelenti, hogy ártatlannak érezzük magunkat. Amikor rossz a lelkiismeretünk, attól félünk, hogy elveszíthetjük az odatartozás jogát. Az egyént tehát a lelkiismeret köti a családjához, mert csak abban a családban tud életben maradni, amelyhez tartozik, azaz a lelkiismeret az életben maradásunkat szolgálja. A lelkiismeret egy érzékszerv. Mint az egyensúly érzékszerv. Azonnal észre vesszük, hogy a viselkedésünk által elveszíthetjük a családhoz való odatartozásunkat, ilyenkor rossz a lelkiismeretünk, bűntudatunk van, ekkor változtatunk. És így már jó lesz a lelkiismeretünk, ártatlannak érezzük magunkat. A családon belül is változtatjuk a viselkedésünket a különböző családtagokkal, illetve csoportról csoportra is, az odatartozás érdekében.

vissza

Nagy csoportok konfliktusai
A népcsoportokban történő dolgok, a népcsoportok közötti konfliktusok, folytatásai azoknak, amik a családokban a személyek között történnek. Az ok mindig a jó lelkiismeret. Minden konfliktus a jó lelkiismeretből meríti az erejét. A résztvevők jó lelkiismerete persze egymáshoz képest különböző. És mindegyikük azt gondolja, hogy a saját jó lelkiismeretük egyenesen Istennel van kapcsolatban.

vissza

A lelkiismeretünk működik a partnerkapcsolatokban is. A legfontosabb kérdés mindegyikünk számára, hogy odatartozhatunk-e. A partner szeretete jelentheti-e a számunka, hogy egy életre odatartozhatunk. Ahogy felnövünk, és eljövünk a származási családból, keresünk egy másik helyet, ahova odatartozhatunk, ezért keresünk egy olyan partnert, akinél biztosak lehetünk abban, hogy egymáshoz tartozhatunk. Az egész Isten a férfi és a nő egyszerre. Így, aki egyedül van, az isteni másik felét keresi.

Bert Hellinger: „A legmélyebb boldogság: odatartozni.

vissza

Te másmilyen vagy, mint én
Amikor a partnerkapcsolat kezdetén egymásba szeretünk, az csak annak a pillanatnak szól, akkor még nem látjuk egymást, csak egy képet szeretünk. Akkor kezdődik a szeretet, ha a szerelmes, gyermeki álomból felébredünk. Azok, akik szerelmesek, meg akarnak halni, nem akarnak élni. A szeretet ott kezdődik, amikor felismerjük: Te másmilyen vagy, mint én, és én ezt a másságot szeretem benned. Ha így szeretjük a párunkat, a másik biztonságban érzi magát, mert én úgy szeretem, ahogy van, azaz velem együtt maradhat. Ha nincs meg ez a biztonságérzet, azaz nem biztosak a partnerek abban, hogy együtt maradnak, akkor a kapcsolat elszakad.

vissza

Szeretlek, pontosan olyannak, amilyen vagy
Egy ideális párkapcsolatban a férfi ki tudja mondani a nőnek, és a nő is ki tudja mondani a férfinak: „Szeretlek, pontosan olyannak, amilyen vagy, és így mondok a kapcsolatunkra igent. Örülök, hogy olyan vagy, amilyen, és örülök, ha olyan is maradsz. És szeretem az édesanyádat, az édesapádat és az egész családodat pontosan olyannak, amilyenek.” Ekkor mindketten, elvárás nélkül tudnak akár jobbak is lenni.

vissza

A partner családja
A férfi is és a nő is a saját családjához kötődik a jó lelkiismeretével. Amikor elismerik, hogy a partnerük családja ugyanolyan jó, mint az övék, bár különbözik attól, akkor rossz lelkiismeretük lesz, mert a saját családjukhoz valamennyire hűtlenek lesznek. Gyermek születésénél harc lesz, hogy melyik család értékrendje a jobb. A tapasztalat az, hogy minden tekintetben jobban megy a családnak, ha a nő követi a férjét a férj országába. Így a gyermekek a férfi vallását, kultúráját és nyelvét tanulják, de szabad nekik az édesanya vallását, kultúráját és nyelvét is követni. Ez egy rangsor, ha úgy tetszik. Amikor el tudják ismerni, hogy a gyermek mindkét család „örökségét” vigye, mindkettejüknek lelkiismeret furdalása lesz a családjukhoz való hűtlenség miatt. A belső növekedés azonban csak rossz lelkiismeret által jöhet létre.

Bert Hellinger: „Aki mindig megőrzi a jó lelkiismeretét, az mindig gyermek marad.”

vissza

Elmélet Családfelállítás a gyakorlatban Családfelállítás – jelentkezés Könyvek Hellinger történetek Küldj levelet nekünk...